A másoknak való hazudozás elsősorban önmagának való hazudozás.
A hazugság mögött egy felfedezendő világ áll: vágyak, gondolatok, előítéletek, értékek, hiedelmek, a hazudók szabadságának láncai és álmai.
Állandóan hazudunk, például amikor először mutatunk be valakinek, mindig megpróbálunk a legjobb tudásunkkal szolgálni, és néha „eltúlzunk” néhány pozitív tulajdonságot.
Tehát mi hazudik?
A szótárban megtaláljuk ezt a meghatározást: "Az igazság szóbeli megváltoztatása vagy meghamisítása, teljes tudatossággal folytatva".
A valóságban annyira megszoktuk a hazugságot, hogy ez automatikusan ránk jön, és szinte már nincs is tudatában ennek.
A statisztikák szerint naponta tíz-százszor hazudunk.
Kiskorunktól kezdve hazudni kezdünk, például úgy teszünk, mintha sírnánk, hogy kapjunk valamit. Kettőnként megtanulunk szimulálni, a serdülőkorban pedig 5 interakció után egyszer hazudunk a szülőknek.
Olyan jól hazudunk, hogy végül magunkat is becsapjuk.
A hazugság elemzése a nem verbális jelek felismerése révén lehetővé teszi számunkra, hogy kapcsolatba lépjünk nemcsak a másikkal, hanem a legmélyebb részünkkel is.
Fontos annak tudatosítása e részünkben, amelyet gyakran megpróbálunk elrejteni, hogy javítsuk önmagunkkal kapcsolatos ismereteinket, és képesek legyünk reális módon megtervezni céljainkat, hogy a tulajdonságaik "pumpálása" nélkül elérhessük azokat.
Amikor túlbecsüljük személyes jellemzőinket és képességeinket azzal, hogy jobbnak hisszük magunkat, mint amilyenek valójában vagyunk, óhatatlanul kiderül, hogy nem teljesítjük az elvárásainkat, ezért csalódást, szomorúságot és csalódást tapasztalunk. Ugyanez történhet akkor is, ha alábecsüljük tulajdonságainkat, és hisszük, hogy nem sikerül elérnünk, hogy nem vagyunk "megfelelő szinten", nem kötelezzük el magunkat életünk javításáért.
A valóság betartása a kiindulópont a kielégítő életminőség eléréséhez.
A témában szervezett tanfolyamokról és eseményekről, valamint a személyes fejlődésről a Facebook-oldalamon tájékozódhat: 
