Az elutasítás kezelése nem könnyű. Erre senki nem tanított minket. Ennek ellenére mindannyian megtagadjuk az életet. Elutasított érzés nem kellemes, de nem is szokatlan. Valójában, bár a szerelmi elutasítás az egyik legfájdalmasabb, szakmailag is elutasíthatunk minket, vagy akár a család, a baráti társaságok vagy a származási kultúránk is marginalizálhat minket.
Miért olyan rossz az elutasítás?
Az elutasítás szó szerint fáj. A Michigani Egyetemen végzett tanulmány megállapította, hogy az elutasítás és a megvetés ugyanazokkal az idegi áramkörökkel jár, mint a fizikai fájdalom. Ezért, amikor megvetnek és elutasítanak minket, az érzett fájdalom nemcsak érzelmi, hanem fizikai is.
Ezek az elutasítások nemcsak fájnak, hanem mélyen be vannak vésve. Általánosságban elmondható, hogy idővel nehezen emlékszünk egy fizikai sérülés intenzitására, de külön élénken képesek vagyunk emlékezni arra a fájdalomra, amelyet akkor éreztünk, amikor elutasítottak minket. Felidézhetünk minden részletet, és meglehetősen hasonló érzelmi intenzitással feleleveníthetjük a helyzetet. Más szavakkal, ahogy a fizikai fájdalom emléke lassan halványul, az elutasítás emléke egyértelműen bevésődik a memóriánkba.
Az elutasításra adott intenzív reakció a legtávolabbi múltunkban gyökerezhet. Amikor barlangokban éltünk, a magunkra hagyás egyenértékű volt a halálos ítélettel, mert ilyen hátrányos körülmények között nem tudtunk életben maradni, ezért agyunk kifejlesztett egyfajta riasztórendszert, amely figyelmeztet bennünket az ostracizmus kockázatára. Így a lehető leghamarabb korrigálhatjuk hozzáállásunkat, hogy ne veszítsük el a csoport támogatását és védelmét.
Az a tény azonban, hogy az agyunk aktiválja a riasztást, nem jelenti azt, hogy passzívan kell szenvednünk az elutasítás következményeit. Szükségünk van társadalmi kötelékekre, de nem kell ragaszkodnunk azokhoz az emberekhez, akik szenvedést okoznak bennünket.
Hogyan kezeljük az elutasítást?
Az elutasítás kezeléséhez meg kell bizonyosodnunk arról, hogy nem válunk a legrosszabb ellenségekké, mert ezek a helyzetek önvádi mechanizmust váltanak ki, amelyben folyamatosan panaszkodunk. Ezért a érzelmi fájdalom az elutasítás negatív ötletek, amelyek soha nem állnak meg a fejünkben. Hogyan lehet kilépni az ördögi körből?
1. Önkedvesség vs. önbíráskodás
Amikor észrevesszük, hogy a mi belső kritikus aktiválja és torzítani kezdi perspektívánkat, kedvezően kell átirányítanunk a belső beszédet pozitívabb és objektívebb irányok felé. Alapvetően emlékeznünk kell arra, hogy bennünk egy kicsi gyermek van, akit megbántottak, így vádaskodás és hibáztatás helyett együttérzéssel és empátiával kell bánnunk vele, hogy átvészelhesse a pillanatot. Nem arról van szó, hogy sajnálnánk magunkat, vagy megtagadnánk hibáinkat vagy felelősségünket, hanem arról, hogy ne ítélkezzünk túl szigorúan vagy elkerüljük, hogy kegyetlenné váljunk önmagunkkal szemben.
2. Tagadás vs. radikális elfogadás
Néha, amikor az elutasítás rendkívül fájdalmas, hajlamosak vagyunk megvédeni magunkat a valóság tagadásával. Valószínűleg valószínű, hogy a múltban menedéket keresünk a boldog pillanatok emlékezésével, vagy hogy egy képzeletbeli jövőbe fogunk belemerülni, ahol minden tökéletes. Ezek a hozzáállások azonban nem teszik lehetővé, hogy lapozzunk.
Ehelyett gyakorolnunk kell egyradikális elfogadás. Ez nem azt jelenti, hogy elégedett vagy a történtekkel, vagy jóváhagyja, hanem csak a tény elismerését. Ahogy William James mondta, "A történtek elfogadása az első lépés minden szerencsétlenség következményeinek leküzdésére". Radikális elfogadással a fájdalom nem tűnik el teljesen, de a szenvedés eloszlik. És amikor abbahagyja a szenvedést, a fájdalom elviselhetőbb lesz. Akkor képesek leszünk reagálni arra, hogy abbahagyjuk az elérhetetlenség elérését, és új célokat tűzzünk ki, amelyek boldoggá tesznek bennünket és elérhetőek.
3. A közös emberiség vs. elkülönítés
Amikor elutasítanak minket, érezhetjük, hogy a világ jön ránk és egyedül vagyunk, de a valóságban nem csak mi tapasztaltunk ilyesmit. Mindannyian elutasítást szenvedtünk és felépültünk. Sok híres embert is elutasítottak. Ennek az összefüggésnek az emlékezése segíthet elkerülni azt az érzést, hogy a világ összeesküvés van ellenünk, vagy hogy elszigeteltek vagyunk.
Érdemes a közeli emberek támogatását is igénybe venni. Sokszor nem mondjuk el a félelem elutasításának tapasztalatait, amelyek mások szerint kudarcot vallottak, de a valóságban a legtöbb ember empatikusabb, mint feltételezzük, és akkor fogunk hozzánk fordulni, ha rosszul érezzük magunkat. Lehetséges, hogy barátságos vállunk van a síráshoz, hogy legyőzzük az elutasítást.
4. Mindfulness vs. túlzott azonosulás
Az éberség olyan gyakorlat, amely abból áll, hogy tudatunkat a jelen pillanatra összpontosítjuk, hogy szembenézzünk egy gondolattal vagy tapasztalattal anélkül, hogy azt megítélnénk. Az éberség segít elkerülni, hogy túlságosan azonosuljunk az elutasítással járó fájdalmas gondolatokkal és érzésekkel.
Érezhetjük ezeket a negatív érzelmeket és gondolatokat, de nem engedjük, hogy átvegyenek bennünket és elfojtsanak minket. Ez a gyakorlat megakadályozza, hogy belső kritikusunk torzítsa a valóságot, és olyan katasztrofális forgatókönyveket generáljon, amelyek a legalacsonyabb szintre kerülnek. Ehelyett a nyugalom és az irányítás érzetét hagyja maga után, amely lehetővé teszi számunkra, hogy értelmesebb módon kezeljük az elutasítást.
5. Tragédia vs. lehetőség
Az elutasítás legyőzéséhez abba kell hagynunk a veszteségekre való összpontosítást, hogy összpontosítsunk arra, amit nyerhetünk. Eleinte nehéz, mert a negatív érzelmek és gondolatok elhomályosítják látásunkat, de emlékeznünk kell arra, hogy valószínűleg nem ez az első alkalom, hogy elutasítottak minket.
Az elutasítás lehetõség lehet arra, hogy valami újat tegyünk, és merjünk más utat választani. Az a tény, hogy egy ajtó bezárul, még nem jelenti azt, hogy nem lehetünk boldogok vagy elérhetjük céljainkat, csupán azt, hogy ez nem így volt. Néha az elutasítás válhat arra a lökésre, amelyre szükségünk volt, hogy kijussunk a mieinkből komfort zóna és csodálatos dolgokat csinál vagy nagy emberekkel találkozik.
Források:
Kross, E. és mtsai. Al. (2011) A társadalmi elutasítás megosztja a szomatoszenzoros reprezentációkat a fizikai fájdalommal. Proceedings of the National Academy of Sciences; 108 (15) 6270-6275.
Baumeister, R. (2005) Elutasítva és egyedül. Brit Pszichológiai Társaság; 18 (12): 732-735.
A bejárat Hogyan kezelhető az elutasítás anélkül, hogy szétesne? ben jelent meg először A pszichológia sarka.
