Nincs több időveszteség a hatvanadik perctől vezető csapatnál, nincs több játékos, aki a döntőben sérülést színlelve gurul a földön, nincs több 30 másodperces kapus halasztás.
És elég bálfiú, aki lazán veszi a dolgot, vagy úgy fut, mint a kétségbeesett, az elég edzők az órára mutatva további felépülést kér (mindig túl sokat vagy túl keveset), csak a labda visszaszerzéséért küzd az 1-2-es gól után.
A futball az ideális világ? Nem, ez csak foci, egy egyszerű szabály alkalmazásával: a tényleges idő.
Minden csapatsport, ahol valamit be kell dobni a kapuba, tényleges időt használ (kézilabda, vízilabda, jégkorong…). A tényleges idő egy egyszerű fogalom: amikor a labda játékban van, telik az idő, ha a játék leáll, az idő is megáll, így biztosítható, hogy minden mérkőzés azonos időtartamú legyen, következésképpen egységes és tisztességes legyen a mérkőzés.
Ez alól kivétel a jó öreg foci, ahol szabályos az idő, így mindig telik, és mindenesetre akkor is, ha leáll a játék. Ha 25-kor bedobunk egy 11 percig főtt spagettit, biztosak lehetünk benne, hogy 36-nál ki kell csöpögnünk a tésztát.
De eltekintve attól az előnytől, hogy nem kell időzítőt használni meccs közben, a rendes játékidő sok szempontból hátrányos helyzetbe hozza a futballt, és végül kevésbé élvezetessé teszi.
Vannak olyan helyzetek, amikor egyszerűen ellentétes az intuitív, hogy az idő továbbra is telik, például amikor mész lásd egy akciót a VAR-nál, cserélje ki vagy hajtsa végre a hűtési szünet (a 2014-es brazil világbajnokság divatja / szükségessége).
Miért folyna az idő, ha szándékosan álltál meg? De ezekhez a szituációkhoz hozzáadódik az összes többi szigorúbb játékhelyzet, amelyben a rendes játékidő korlátozónak, ha nem kontraproduktívnak bizonyul.
A kieséses szakaszban a visszavágó egy folyamatos csatává válik a játék folytatását lassító (mert annak van előnye) és a gyorsító (mert felépülnie kell) között. így növelve az amúgy is magas feszültséget egy további elemmel, amely gyakran váltja ki a játékosok és az edzők közötti összecsapásokat.
Száraz meccsen tovább ront a helyzet, a döntő látványossága pedig rovására megy. A játék nélküli futás túl nagy lehetőség azoknak, akik pontszerző vezetéssel rendelkeznek, és sokkal könnyebb, mint jó labdát birtokolni.
Az időpazarlást mindenki használja, minden szinten, a harmadik kategóriától a Bajnokok Ligáéig, és óhatatlanul mindenki panaszkodik rájuk, amikor elszenvedi őket, csak hogy először tegye meg, amikor neki jól esik.
Mi sem bosszantóbb a hátrányban lévő csapat szurkolója számára, mint látni, hogy telik az idő anélkül, hogy bármi is történne a pályán és a helyreállítás nem oldja meg a problémát, mert a skálán az időveszteség mindig nagyobb lesz, mint a visszanyert.
Miért ne vezetnénk be a hatékony időt ennek a gyakorlatnak a leállítására a játék méltóságának és tisztességességének helyreállításával? Két konkrét lehetőséget elemeztünk az eredményes idő bevezetésére a futballban.
1. lehetőség: tiszta tényleges idő (kosárlabda modell)
Átlagosan egy futballmeccs van 50 és 60 perc közötti játékidő az órától számított 90 perchez képest. Ha egy meccset nézünk, nem vesszük észre, de a szögletrúgás akár 30 másodpercig is eltarthat a labda kiemelkedése és eltalálása között, ha a lövő messze van, és meg kell várni, hogy a középső védők felmenjenek a kapuba. az ellenfél területe.
Ugyanígy eltarthat egy percet egy szélről végzett szabadrúgás is, amiben a sok permetezéssel a sorompó elhelyezése mellett előfordulhat, hogy sárgát kell kihúzni. Végül tehát a labda a tervezett 90 percnek csak valamivel több mint feléig van játékban.
mert szüntessék meg az időpazarlást, akkor az ember két eredményes, egyenként 30 perces félidővel játszhat, megállítva az időt, amikor a labda bármilyen okból nincs játékban.
Magas szinten ő lehet a negyedik ember, aki megállítja az időt a kosárlabda asztali funkcióinak végrehajtásában, ha nem is csak időmérőt akarsz.
Alacsonyabb szinteken magának a játékvezetőnek kellene minden alkalommal megállítania az órát. Mindenesetre a stopper kezelése óvatosabbá és pontosabbá kell válnia, mivel akár néhány másodperc is változást hozhat. Minden félidő 30 perce után a játék végét azonnal ki lehetett fütyülni, vagy addig lehetett folytatni, amíg a labda a pályán van (nem szakad meg szabálytalanság esetén). A játék operatív lebonyolításában jelentkező csekély teherért cserébe a az elvesztegetett idő teljes kiküszöbölése amellett, hogy minden meccsen 60 percnyi játékot biztosítunk, több eltérés nélkül.
Ennek a megoldásnak az egyetlen kockázata az lenne, ha túlságosan feldarabolnák a játékot, mivel már nincs késztetés a folytatásra, amelyet a továbbfolyó idő diktál, így meghosszabbítja a mérkőzés teljes időtartamát. Ezen túlmenően egy tisztán effektív idő megnyitja a lehetőséget a szabályozás további módosításaira (időkorlátozások, időbeli kizárások...) és az esetleges kényszermegszakításokra, hogy a televíziók még jobban örüljenek a reklámoknak.
2. lehetőség: félig hatékony idő (rögbi modell)
A teljesen hatékony idő alternatívája lehet a rögbi mintájára készült félig hatékony idő két fél 40 perces.
Az idő múlását ezért csak a játék bizonyos megszakításai esetén lehetett megszakítani, beleértve bizonyos sérüléseket, cseréket, VAR-ellenőrzéseket, külső tényezők által diktált szüneteket, mint például az időjárás (hűtőszünet) vagy a szurkolók (pályabetörés és hasonlók), gólok, kiosztási büntetőrúgások vagy szabadrúgások veszélyes területen, és minden olyan esetben, amikor a játékvezető ezt megfelelőnek ítéli.
Ellenkezőleg, bedobások vagy hátulról, sarokrúgások és szabálytalanságok esetén a középpályán el lehetne hagyni az időt, esetleg szigorúbb hozzáállással minden időpazarláshoz ezekben a helyzetekben. Minden félidő negyvenedik percének végén az akciónak mindaddig folytatódnia kell, amíg a labda játékban van (ebben az esetben sincs több helyreállás).
Az előző opcióhoz képest a stopper kezelése kevésbé precíz, a játék pedig potenciálisan folyamatosabb és a hagyományokhoz hasonlóbb lehet, de nem lenne teljesen megoldva az időpazarlás témája.
Végül a két javasolt megoldás mindegyike lehetséges konkrét és azonnali hasznot hoz a játék élvezetéért, de a hitelességért is, anélkül, hogy végső soron a futball alapelveit aláásná.
Csak meg kell szoknunk, hogy többé ne beszéljünk a „90 percről”. Miért nem próbálja ki?
L'articolo A futballhoz valós idő is kell Tól től Sport született.